Rólam

Szeretettel üdvözöllek.

Vámosi Nóra vagyok. Ahogy azt a blogomon, facebook oldalamon, webáruházam kínálatából is láthattad, imádok kézműveskedni.

Már gyerekkoromban is szerettem bütykölni, majd huszonéves koromban többféle technika felé fordultam: gyertyát öntöttem, keresztszemest hímeztem, gipszet öntöttem, dekupázsoltam, üvegfestettem, kötöttem, horgoltam, kosarat fontam, szappant öntöttem, natúr kencéket készítettem házilag, de igazán csak gyermekeim születése után kezdtem igazán kibontakozni e téren.

Mandalák festésével kezdődött minden. Először üvegre, majd selyemre kezdtem őket festeni, egyre jobban érezve a technikát, az anyagban és színekben rejlő lehetőségeket, csodákat.

Mandaláim mintáját én tervezem, bár néhány más készítő mintáját is megfestettem már. Összegyűlt mandala mintáimból 2017-ben egy színező, kifestő füzetet adtam ki, ez a Tündérmandala mintagyűjtemény, mely minták segítségével Te is megfestheted csodaszép mandaládat otthonodba.

Majd mandalaszeretetemből kiindulva az interneten rábukkantam egy szépséges mandalás gyöngyfűzött medálra. Az árát kicsit borsosnak találtam, és mivel nekem a szivárvány minden színében kellett volna, ezért elhatároztam, hogy megpróbálok én is készíteni magamnak. Ha nem megy, majd vásárolok. Először itthon levő, egyenetlen kínai kásagyöngyökből kezdtem el egy egyszerű medált, visszatekintve rá: egyenetlen volt, girbegurba…. de az enyém volt. A készítés szeretete hozta, hogy próbáltam további mintákat elkészíteni, akkor még nem saját kútfőből elsősorban, bár azzal is próbálkoztam. Akkori alkotásaimat mind-mind szépnek láttam, örültem nekik, noha meg sem közelítik mostani munkáimat. De talán a magamban való hit, az alkotás szeretete, a temérdek előttem álló lehetőség volt az, ami arra sarkallt, hogy mindig jobbat és jobbat készítsek. Eljutottam odáig, hogy már gond nélkül ment egy-egy medál minta megfűzése gyöngyökből, majd elkezdtem saját mintákat is alkotni. Ebben még most sem vagyok egy zseni, de próbálkozom rendületlenül, ha van időm.

A gyöngyös medálok útja vezetett el végülis az ékszerekig. A medálokba való szerelmesedés másik állomása a süthető gyurmából (polymer clay) készített medálok voltak. Rengeteget böngésztem külföldi oldalakat, pillantottam profik videós műhelyébe és tanultam tőlük.

A süthető gyurmás medálok, ékszerek után egy-egy kis elágazás vezetett az üveglencsés ékszerekhez, a fa ékszerekhez, textil ékszerekhez, sőt, a gyantát is kipróbáltam, valamint még több technikát.

Aztán az ásványokban, azok szépségében és párosíthatóságában láttam ismét nagy lehetőséget, hogy szép ékszereket készítsek belőlük.

Tovább kutatva és újabb lehetőségek után nézve elérkeztem a Swarovski kristályokhoz, a nemesacélhoz, melyek felhasználásával antiallergén, tartós, csodaszép csillogó ékszereket tudok készíteni.

Ékszerkészítés és a selyemfestés mellett a gyapjú lett még az az anyag, ami lázba hoz. Egyelőre gyapjú képeket, gyapjú tündéreket / angyalkákat készítek belőlük. Számos más technika még kipróbálásra vár.

Mivel egyelőre csak mellékállásban foglalkozok kézműves dolgok készítésével, ezért az időm is behatárolt sajnos e téren. Pedig reggeltől-estig tudnám megállás nélkül élvezni az alkotást.

Van még a tarsolyomban több ötlet, amit szeretnék kipróbálni.

Ha találtál oldalamon valami olyant, ami megfogott, térj vissza később is, szeretettel “látlak”.

és végül…

Egy kis bohóckodás…. még citromból is ékszert készítek. 🙂

***

Fenti kis írás kézműves önmagamat mutatta be, ám én sem csak alkotásból állok.

Korábbi munkáim:

Csodás élet blog: http://www.csodaselet.hu – itt olvasható több saját versem is.

Fitt Nők blog: http://www.fittnok.hu – az egészség téma is érdekelt, sajnos most már eltértem ettől az étkezési formától, de érzem, mert jelez a szervezetem, vissza kell térnem a helyes útra.

Tündérmandala: http://www.tundermandala.hu – még legelső mandalafestő próbálkozásaim is láthatók itt.

Mentés

Mentés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás