A szójagyertyáim végleges formába öntésének hosszú története van.

Rengeteg utánaolvasás külföldi oldalakon, megfelelő alapanyagok felkutatásának hosszadalmas folyamata, a kísérletezés izgalmai végre elérkeztek oda, hogy mással is megoszthatom ezeket a kis csodákat.

A sok kísérlet, tesztelés után, mikor elkezdtem végre „énmármindenttudok” módon önteni ezeket a kis hangulatos csodákat, valójában már az a legkönnyebb és leggyorsabb része a dolognak… az eddigi út meg egy hosszú, nagy és élvezetes kaland volt.

Hogy mennyi kérdés volt?

Honnan rendeljem meg az alapanyagokat? Hogyan működnek az illatok szójaviaszban? Miért nem érezhető a gyertya hideg vagy meleg illata? Miért válik el az üveg falától a gyertya? És mikor nem fog? Mi az a „jegesedés”? Melyik viasz a legjobb? Melyik tartja meg legjobban az illatot? Milyen fajta és melyik méretű kanóc a megfelelő hozzá? Hány fokon tegyem bele az illatokat? Hány fokon öntsem az üvegekbe? Milyen hőmérsékletűek legyenek az üvegek? Mibe öntsem egyáltalán? Pamut vagy fa kanócot használjak? Milyen legyen a címke? Legyen illatmentes gyertya is? Mit csináljak, hogy ne buborékosodjon a gyertya? Miért zsugorodik? Miért lesznek benne lyukak? Mivel tudom széppé varázsolni a gyertya tetejét? …. húúú…. néhány a sok kérdés közül, ami foglalkoztatott…. 🙂

Végül megtaláltam azt a szójaviaszt, ami számomra az ideális, amiben jól működnek az illatok, és amivel úgy tudok bánni, hogy tök jó kis gyertyák születnek. 🙂

Íme ő: az én „aranyam”: